szeptember 14-16. között került sor a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás szervezésében a Sokféleségi Tábor második sorozatára az „Oktatás a sokféleségért ” projekt keretében. A tábor második sorozatában a Sárközújlaki Technológiai Líceum és a Tásnádi Technológiai Líceum különböző nemzetiségű középiskolás diákjai vettek részt.A tábor két sorozatában összesen 65 középiskolás vett részt 10 kísérővel 5 Szatmár megyei középiskolából. A tábor célja a fiatalok számára a következő területeken: a saját kultúra ismerete, a kultúrák közötti párbeszéd fontossága, a rasszista attitűdök felismerése, a tolerancia és a kölcsönös tisztelet elősegítése, de az önbecsülés növelése is. A cél elérése érdekében workshopokat, szerepjátékokat, bemutatókat, sétákat szerveztek.
A sokféleségi tábor az „Oktatás a sokféleségért” elnevezésű projekt egyik tevékenysége, amelyet az Országos Roma Ügynökség az „Interkulturális oktatás a tudáson keresztül” program által állami költségvetésből finanszíroz. Az „Oktatás a soksféleségért” projekt fő célja a kultúrák közötti párbeszéd légkörének megteremtése a Szatmár megyei fiatalok között az interkulturalitás, a kölcsönös tisztelet és az antirasszista attitűdök értékeinek előmozdításával. A projekt a következő tevékenységeket foglalja magában: tábor szervezése 65 Szatmár megyei roma, magyar és román középiskolás fiatal számára, 5 workshop szervezése a partner középiskolák 25 tanára számára;nyilvános kampány szervezése a tolerancia és a kölcsönös tisztelet előmozdítása érdekében az 5 partner középiskola 250 különböző etnikumú fiatalja számára.